185_512c866294b19

Bemutatkozás

Zenészként, dobosként rá kellett jönnöm, hogy a művészeti ágak legmagasabbika a zene. Zenekarommal, a Miskolci Ütősökkel három lemezen, két díjon és tucatnyi hazai és külföldi turnén vagyunk már túl, de az aktív zenélés mellett az írás is már 16 éves korom óta jelen volt az életemben. A zene és az írás tökéletesen kiegészítik egymást, bár ha olyan aktívan zenélnék, mint pár éve tettem, lehet legyintenék a tollra, mert a legnagyobb kifejező erőt még mindig a dob mögött találom meg.

Éltem pár évet a nyolcvanas években, és rá kellett döbbennem, hogy Csernobil, a román forradalom, a dél-szláv háború mind olyan történések, amelyek rádión és televízión keresztül ugyan, de árnyékot vetettek gyermekkoromra, s ezek a „panorámaképek” olykor megsütnek, s mire a kilencvenes évekre megnyugodtam volna, hát megtanultam humorral átszőni és kezelni, kívülállóként hol ide, hol oda szerződött udvari bolondként átlényegíteni a dolgokat, megtalálni az apró történéseket, humorral leküzdeni az idegbajt, egy jó pofa sör mellett hatástalanítani az atombombát. Így egyáltalán nem meglepő, hogy Bohumil Hrabal önmaga üressé írása, Graves Claudiusa, Frank Herbert jövőbe látása, az Evangélium, vagy éppen az autósport számomra legnagyobb alakja, Alex Zanardi áll a legközelebb lelkemhez.

Elbeszéléseim többségében álmokat fordítok át meseszerű valóságba, vagy személyes történéseket, életem emlékeit löttyintem a papírra, mint vörösbort a fehér abroszra, mikor a bórkóstoló túl nagy lendülettel keringeti a nedűt az öblös pohárban, s a végén a hullám kicsap a pohár szélén.

Szerencsémre az elbeszélések mellett kalandregényeket is írok, ami teljesen más műfaj, agyalósabb, fárasztóbb, de nem vár el akkora átlényegülést, mint a valós dolgokon alapuló, saját és mások életéből merített elbeszélések. Ez a két műfaj nálam édestestvér, vagy inkább unokatestvér, akik ritkán látják egymást, de ha mégis, hát piszkosul örülnek egymásnak. Most épp egy fantasy és egy steampunk regény van terítéken, melyeknek világát még gyerekként, ’94-ban építettük fel testvéreimmel, mindennemű fantasy előismeret nélkül.

Az elmúlt években IT technikusként dolgoztam egy gyárban, ahol egészen mélyeket szippanthattam a hétköznapi történetekből, gondolatokból és hatásokból, s örömmel kötöttem össze misztikával a buszvezetőt, a blokkoló órát, az odavezető utat és a kollégákat, s a motívumok szelíden, láthatatlanul megbújtak köztem és a gyárfalak közt.

A Miskolci Ütősök mellett a Company Graveyard hard rock, blues rock formációban püfölöm a bőröket és szeretem a salakmotort sörrel.

Ezen az oldalon böngészhet írásaim között, jó szórakozást!

FacebookGoogle+PinterestTwitter