taalina

XII. A Tovahűs-patak partján

A hosszú út során sosem került szóba többet Hoblegár és a rabszolgavadászok. Nem akartak sebeket feltépni Taalina lelkén. Mióta elhagyták Guhilkot, s már a tolonkíri erdőkben bolyongtak, a mükfork lány teljesen megváltozott. Újjászületett, élvezte, hogy nincs többé városfalak közé zárva, hogy nem kell menekülnie és bujkálnia, hogy olyan férfiak vigyáznak rá, akikben megbízhat, akik a közös kalandok során a barátai lettek. Igen, a barátai. Mert ahogy Hoblegár halála, úgy Helholox leplezetlen szeretete a lány iránt sem került sosem a felszínre. Mi több, Taalina nem emlékezhetett rá, hogyan csókolta azon az éjszakán Helholox, hogyan zárta ölébe, ezzel nyugtatva és megenyhítve félelemtől görcsbe rándult testét. S bár a jelenetnek Bocsmix és Tihotox is szemtanúja volt, sosem hozták szóba sem Helholox, sem Taalina előtt. Helholox pedig boldog volt, mert boldognak látta Taalinát és semmit nem várt azért cserébe, hogy megmentette a lány életét. Eltűnt kettőjük közül az a felszín alatti feszültség, ami meghatározta a guhilki napokat és éjszakákat. S Guhilk már messze volt, az erdőn túl már Tolonkír várta őket.

A favárost vad és sűrű erdők övezték, s itt-ott bővizű patakok szelték keresztül az apró völgyeket. S ezek a piciny völgyek télre szinte mindig kiszáradtak. De a késő tavaszi és nyáreleji esőzéseknek hála nyárára megduzzadtak annyira a hegyi patakok, hogy megtöltsék a kiszáradt medreket, s újból utat törjenek maguknak Tolonkír felé. Így a tölgyek, nyárfák és bükkök árnyékában szelíden, de méltóságteljesen folyt a Tovahűs-patak, s vízét csillámlón simogatta a fák koronáin átszökő napsugár, s ha ez a szép patak nem lett volna olyan szégyenlős, hogy sziklavájatokba menekül, hát talán egészen Tolonkírig lecsordogálna.
– Nem akarom elhinni, hogy Bocsmix a koszos Guhilkot választotta – sóhajtott Taalina és mélyeket lélegzett a friss erdei levegőből, majd ledobta saruját, térdig emelte szoknyája szárát és belegázolt a patak vízébe. Bocsmix, miután teljesítette amire megkérték elbúcsúzott a három mükforktól, s visszatért a koszos kikötői bűnbarlangok világába, ezzel végleg leplezve valós kilétét a kobahíniaiak előtt. Bocsmixnak elég volt, ha továbbra is megmarad egy megszállott szerencsejátékosnak, egy tudását még halványan őrző alkimistának a mükforkok szemében. A kobahíniaiak is jobbnak látták, ha mindez így marad. Személyes bosszú, kalandvágy vagy Taalina barátsága miatt vállalta a veszélyeket a guhilki kazamatákban? Az már örök kérdés marad a mükforkok fejében. S egy ilyen veszélyes manóval egyébként is jobb tartani a távolságot.

FacebookGoogle+PinterestTwitter

Oldalak: 1 2 3