desert-fox-12252

Részlet Tyihon Sevkunov moszkvai archimandrita könyvéből

Ortodox könyvek, pravoszláv szerzetesek történetei után kutatva futottam bele a moszkvai püspök, Tikhon Shevkunov atya könyvébe, amely 2012.-ben az év legjobban keresett könyve volt Oroszországban. Ezen személy szerint nem is csodálkozok, hiszen az Interneten fellelhető részletek, válogatott történetek egyaránt meghatóak, megmosolyogtatóak, és tele vannak azzal az egyedi, utánozhatatlan ortodox-keresztény miszticizmussal, amely a katolikus/református világban mintha picit háttérbe szorult volna az elmúlt évtizedekben. Mivel magyar kiadást tudtommal még nem élt meg, így bátorkodtam lefordítani a könyv egy rövid történetét, melynek eredetét nem ismerem, de számomra egy igazi “keresztény esopusi mese”. Rövid, tömör, aranyos és végtelenül igaz.

A paraszt, a róka és a szerzetes

A korai kereszténység idején Egyiptomban nagyon sok fenséges monostor állt. Élt ott egy szerzetes, aki szoros barátságot ápolt egy egyszerű tanulatlan parasztemberrel. Egyszer a paraszt azt mondta a remetének: 

“Én magam is tisztelem Istent, aki e világot teremtette. Minden este egy tál kecsketejet helyezek ki neki a pálmafa tövébe. Isten nagyon szeretheti a kecsketejet, mert reggelre semmi nem marad a tálban, mind megissza.”

Hallván a parasztot, a szerzetes elmosolyodott. Kedvesen és egyszerűen elmagyarázta barátjának, hogy Istennek nincs szüksége kecsketejre. De a paraszt csak kötötte az ebet a karóhoz. Erre a szerzetes azt javasolta, hogy egyik este menjenek ki együtt a pálmafához és lessék meg Istent mit csinál a tál kecsketejjel. Ahogy leszállt az éj, a szerzetes és a paraszt elbújt a pálmafa közelében, s mikor a Hold felkelt, hát megláttak egy kis rókát, amint odasomfordált a tálhoz és kilefetyelte a tejet.

“Csakugyan!” – sóhajtott a paraszt. – “Ez tényleg nem a Jóisten volt!”

A szerzetes megpróbálta enyhíteni barátja csalódottságát és türelmesen elmesélte neki, hogy Isten valójában lélek, és felette áll annak a világnak, melyben mi élünk. De a paraszt csak tovább szomorkodott, elsírta magát és otthagyta barátját. A szerzetes is elindult haza, de mielőtt belépett volna szobájába, hát egy angyal állta útját:

“A barátod csak egy írástudatlan, tanulatlan paraszt volt, aki csak a maga egyszerű módján volt képes megérteni Isten létezését. Erre te, tanult és írástudó pap létedre még ettől az örömtől is megfosztottad! Úgyis azt mondod majd, hogy igazad volt, efelől semmi kétség! De egyvalamiről megfeledkeztél, egy valamit nem tudtál: Isten, látván eme paraszt őszinteségét, nyíltságát és igaz szívét, hát minden este egy rókát küldött a pálmafa alá, hogy ekképp fogadja el eme parasztember tiszta szívből jövő áldozatát.”

***

Az Everyday Saints & other stories (Hétköznapi szentek és más történetek) remélem megéri egyszer a magyar kiadást is. Addig marad az angol fordítás. Aki pedig jól tud angolul (esetleg oroszul), bátorkodjon felkeresni a könyv hivatalos weboldalát, ahol több történet is olvasható kezdve Szergej Bondarcsuk utolsó napjainak megrázó, félelmetes, de egyben felemelő történetével, a stretenski monostor közösségének kombájnvásárlásán keresztül az olyan néma szerzetesekig, akik hatvan év alatt csak egyszer hagyták el a monostort, akkor is csak saját, végül elhalasztott kivégzésük miatt. Jó szívvel ajánlom Tikhon archimandrita elbeszéléseit, igazi lelki feltöltődés!

FacebookGoogle+PinterestTwitter